Út a munkába II

Minap mikor már az aznapi 10 kiküldött önéletrajzból 5 visszajött mint zepteres ajánlat , kicsit ( nagyon ) elkeseredtem. Fiatal nőként lassan úgy érzem ebben, ebben az országban, csak azok a nők érvényesülnek, akik a hátsójukat mutogatják a kereskedelmi tévékben főműsoridőben, vagy megvan a sógor koma jóbarát trió, hogy segítsék őket a munka világában. Vannak az országnak szerencsésebb részei is ahol, majd 40 %-al többet fizetnek ugyan azért a munkáért mint itt Békésben. Lassan úgy érzem magam , mint az a két csiga az autópálya szélén, hogy nézik a túloldalt, de azt is tudják hogy oda születni kell. Mert ugyebár , ahhoz , hogy elköltözzön az ember ahhoz tőke kell. (még egy albérlethez is) A tőkéhez pedig munka , ami itt nincs. De ha az ember nagy nehezen el is helyezkedik, az itteni bérekből félrerakni nem lehet, jó ha hónap végéig marad. (az már egy szerencsés hónap). Szóval gazdag rokonok híján a megye fogva tart.
Hallhatjuk, hogy fogy a magyar. Persze hogy fogy. Ilyen körülmények közé csak a cigány szül, vagy aki nem normális, vagy aki már annyira megszedte magát, hogy tudja vállalni a gyermekszülést. Segélyre nem számolhatok, mert túl világos a bőröm, de nem is segélyből szeretnék megélni. Hanem tisztességes munkából. Bár az a helyzet, hogy tisztességes munkából, csak nyugodt lelkiismerettel lehet éhen halni. Megélni nem. De sokan a lehetőséget se kapjuk meg, hogy megpróbáljuk. Sokszor sajnos elgondolkozom rajta, hogy az egyetem helyett, költöttem volna műmellekre. A köbcentik sokszor többet segítenek az elhelyezkedésben, mint a megszerzett tudás.
Odafenn valakinek végre észre kéne vennie, hogy milyen ördögi körbe kényszerül a vidéki ember. Nem azt mondom ,hogy mindenkit segítsenek felköltözni a fővárosba, mert lássuk be ott központosul minden, hanem , hogy vegyék észre, ha vidéki életet teljesen ellehetetlenítik, nem marad aki esetlegesen megtermelje a városi napi húsadagját.
Van egy két mocsok dolog , amit ki kéne takarítani az országból. Az egyik ezek a munkaerő kölcsönző cégek, amik a mai modern rabszolga piaccal egyenlők. Az általuk foglalkoztatottak után felveszik a támogatásukat, és a cégtől ahova közvetített a jutalékokat, addig a melósnak dobnak némi alamizsnát. A másik furcsa intézmény pedig a munkaidő keret. Túlórapénz, műszakpótlék nuku. Majd lecsúsztatja...De kérdem én , hogy egyenlő egy vasárnap délutáni műszak, egy kedd délelőttivel? hát ott ahol bevezettél a munkaidő keretet.
Gondolom a fenn megfogalmazott véleményemmel nem vagyok egyedül az országban. Sőt biztos vagyok benne. Csak egyszerűen meguntam csendben maradni , mikor mindenki azt szajkózza, hogy aki akar, az talál munkát. ami lássuk be nem igaz. Aki születés jogán nem kerül egész közel a húsosfazékhoz, annak nagyon nehéz odavergődnie mellé. Nagyon nagyon ritkán hallani ilyen jellegű sikertörténetet.

Szebb jövőről próbálok álmodni, de félek hogy a rémálmok győzedelmeskednek.

Út a munkába

Reggel felkeltem, és gondoltam folyatom a munka keresést az interneten, hisz ott majdnem minden pozíció meghirdetésre kerül.

Indul a gép, örömmel látom hogy a tegnapi 10 kiküldött pályázatomból 5re jött válaszlevél. Ám mindegyik ugyan azzal az állás interjúra szóló budapesti címmel. Gyorsan rákeresek a neten... hmmm...és kidobja egy svájci cég magyar képviseletét, ahol főleg edényekkel kereskednek. (ügynöki munka… már megint) természetesen a fizetés csak a jutalék rendszerből áll, és a foglalkoztatás vállalkozói viszonyban történik.

Több hónapja keresgélés. Eddig semmi jobb esetben visszaírnak a cégek, hogy nem én lettem a megfelelő pályázó, de ez a ritka. Az általánosság, hogy a jelentkezés elküldése után soha senki nem reagál a beküldött önéletrajzokra.

De nézzük, csak miből lehet válogatni. Mint az elején már említettem rengeteg a burkolt ügynöki munka, illetve a „mindenre nyitott” titkárnőt keresek fajta hirdetés. Amik nem feltétlen a munka világába vágyók álomfoglalkozása. A munkaügyi központ honlapján jelenleg mindössze e sorok írásakor csak 165 db állás van meghirdetve, míg a decemberi adatok szerint közel 30 ezer regisztrált munkakereső van a megyében. A kereslet és a kínálat nem igazán van összhangban. Ezért én is úgy döntöttem elhagyom a Megyét új kalandok felé indulva, mint Zsákos Frodó, de az én utam valahogy rögösebben indul. Menj el dolgozni! Hallom a családtól. Mondom… keresem. Erre csak annyi a válasz, hogy aki akar, az talál. Idővel biztos. Talán a fővárosban. De folyamatosan azzal találkozok, hogy a kiírt állást már betöltötték. Persze, hogy betöltötték, csak nekem nem volt ott sógor, koma, jó barát , hogy beprotezsáljon. Így aztán van, hogy a megjelenés időpontjától számolva hiába telefonálok egy órán belül, a pozíció már nincs meg.

Nem a féltékenység beszél belőlem, hogy engem nem dugnak be egy munkahelyre. De számtalan sorstársammal lépkedünk ugyan ebben a cipőben, és sokak számára az idő előrehal adtával még lehetetlenebbé válik a szűkebb hazájában az elhelyezkedés. És bár anno meg lett nekünk mondva, hogy akinek nem tetszik el lehet menni, valakinek mégis maradni kell majd hogy lekapcsolja a villanyt.